magyarenglishslovensky

A kullancs fertőzöttségének megállapítása

Tisztelt Páciensünk!

Amennyiben olyan kullancsbeküldő szett került Önhöz, melynek az adatközlő lapján nem szerepel sorszám, kérjük, nevét és postacímét mindenképpen adja meg az adatlapon, hogy a kullancs vizsgálati eredményéről levélben tudjuk értesíteni.

Az Istenhegyi Géndiagnosztikai Centrumban lehetőség van kullancsok laboratóriumi vizsgálatára, mely során kiderül, hogy az adott kullancs tartalmaz-e Lyme-kórt okozó baktériumot.

Ez az eredmény nem diagnosztikus értékű, azaz egy negatív eredmény nem zárja ki a fertőzés lehetőségét (kimutathatóság alatti baktériumszám, a kullancs kiszedés közbeni sérülése miatt). Egy pozitív eredmény sem jelenti, hogy biztosan Lyme-kóros lesz. A pozitív eredmény nem helyettesíti a többi vizsgálatot, önmagában nem igényel antibiotikus kezelést, illetve erről mindenképpen csak a kezelőorvos dönthet. Esetleges pozitív eredmény esetén javasolható egy 4-6 hét múlva, vérből végzett ellenanyag vizsgálat.

A vizsgálattal nem mutatható ki, hogy a kullancs fertőzött volt-e agyvelőgyulladást okozó vírussal.

A vizsgálat költsége 4.500 Forint. Több kullancs egyben történő vizsgálata akkor lehetséges, ha azok egy személyről lettek eltávolítva.

A kullancs beküldésének lehetőségei:

  • Előzetes egyeztetés nélkül személyesen, nyitva tartás: 8:30-16:00.
  • Postán megfelelő csomagolásban (kis fiola, papírtasak körben leragasztva - a fiolát tartalmazó küldeményeket ajánlott légpárnás borítékba rakni), kísérőlevéllel, mely tartalmazza a beküldő nevét és címét, melyre az eredményt elküldhetjük.
    Ebben az esetben a 4.500 Forintos vizsgálati költséget belföldi postautalványon (rózsaszín csekken) tudja címünkre feladni vagy számlánkra átutalni.
    (Számlaszám: 10700024-24039701-51100005)
    Kérjük, hogy az utalványon és a levélben ugyanazt a nevet tüntessék fel.

A személyesen hozott kullancsok esetében a vizsgálati eredmények egy kódszámmal ellátva felkerülnek honlapunkra, a postán érkező kullancsok vizsgálati eredményéről pedig levélben értesítjük. A vizsgálat ideje kb. 2 hét, amennyiben ez idő alatt nem kap értesítést, kérjük jelezze.

Letölthető Lyme-kór vizsgálatkérő lap
Amennyiben lehetősége van, kérjük, a vizsgálatkérő lapot töltse ki és küldje el a kullanccsal együtt.

A Lyme-kór gyógyítása

Lyme-kór gyanúja esetén, egy vérvétel után a Géndiagnosztikai Centrumban végezzük el a komplex laboratóriumi vizsgálatokat.

A beteg az Istenhegyi Géndiagnosztikán olyan szakorvosokkal találkozhat, akik a Lyme borreliosis gyógyításában több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek. Molekuláris biológiai adataink alapján közösen fejlesztjük tovább a kidolgozott kezelési elveket.

Fontos hangsúlyozni, hogy bár a Lyme-kór hosszú lefolyású betegség, de egyénre szabott, esetleg ismételt kezelés mellett gyógyítható.

Gyógyulásának biztos megállapítására a tartós panaszmentesség ad garanciát. Utógondozását az Istenhegyi Géndiagnosztika szakorvosai magas szinten végzik.

 

Lyme-kór

A Lyme-kór egy, a kullancs által terjesztett betegség, melyet az úgynevezett Borrelia baktériumcsalád okoz. A Lyme-kór a leggyakoribb állatról emberre terjedő betegség, mely ellen jelenleg nem létezik védőoltás, így megelőzése nagyon nehéz. Kullancsriasztó szerekkel csökkenthetjük annak valószínűségét, hogy a kullancs a bőrünkbe másszon, azonban ez sem jelent teljes védettséget. Másik probléma, hogy a kullancsok a nagyvárosokban is nagy számban előfordulnak, így parkokban, játszótereken is összeszedhetjük őket.

A kullancs által terjesztett Lyme-kór legnagyobb veszélye abban rejlik, hogy a jelentkező tünetek sokszor más betegségekre utalnak, így a téves diagnózis alapján a helyes kezelés sem kezdődik meg időben. A tüneti kezelés átmenetileg segíthet ugyan, de a fertőzéstől nem szabadítja meg a szervezetet.

A Lyme-kór felismerését számos körülmény nehezíti:

  • a kullancsok csípése fájdalmatlan, ezért kullancs-csípés bárkit észrevétlenül érhet
  • a hímnemű kullancs kis vérszívás után nyomtalanul eltűnhet, a fertőzés viszont kialakulhat
  • nincs olyan tünet, mely csak a Lyme-kórra jellemző, és a fertőzés során minden esetben jelentkezik
  • a baktériumok az emberi test sejtjeibe is bejuthatnak, így a szervezet nem termel ellenanyagot
  • a baktérium külső felszíne fertőzés után többször átalakul, így nehezíti a szervezet védekezését
  • a betegség évekig, évtizedekig lappanghat és alig okoz panaszokat
  • a Lyme-kór többször is megkapható, a meggyógyított fertőzés sem ad teljes védettséget

A Lyme-kór felismerése

A Lyme-kór felismerése sokszor nem egyszerű, néha hosszú idő telik el, amíg a beteg a megfelelő szakemberhez eljut. Sokszor téves diagnózis és több hiábavaló, fájdalmas kezelés után merül fel a Lyme-kór gyanúja.

A Géndiagnosztikai Centrumban a betegség kimutatására korszerű vizsgálatokat végzünk, melyekkel a Lyme-kór nagy valószínűséggel kimutatható. Ennek alapján szakorvosaink eredményesebben küzdenek a Lyme borreliosisban szenvedők meggyógyításáért.

Milyen tünetek esetén kell gyanakodni?

  • a legfontosabb, hogy volt-e kullancscsípés a panaszok megjelenése előtt?
  • megjelent-e körkörös (kokárdaszerű) gyulladás a bőrön?

A fenti közvetlen jelek hiányában az alábbi tünetek jelentkezhetnek:

  • indokolatlan fáradékonyság
  • az úgynevezett "nyári influenza"
  • izületi-gyulladás, fájdalmak
  • izom- és íngyulladás, fájdalmak
  • szívritmus zavarok
  • látás, hallás, egyensúly zavar
  • arcidegbénulás

Sokszor hiányzik minden jellegzetes tünet és csak a szervezet legyengülése, súlyos fogyás, a beteg munka-, illetve tanulóképességének csökkenése, magatartásának változása, emlékezetkiesés jelzi a bajt.

Legfrissebb háttéranyagaink

Istenhegyi Géndiagnosztikai, Nőgyógyászati és Családtervezési Centrum