A kismamák tudják, hogy milyen fontos a várandósgondozás a magzat, valamint az anyuka egészségvédelme érdekében. Azzal viszont csak a gyermekeik vállalását tudatosan előkészítő párok vannak tisztában, hogy nem csak a szülésre, hanem a fogamzásra is érdemes felkészülni, ugyanis a megtermékenyüléstől számított első 12 hétben zajlik a szervfejlődés bonyolult folyamata. Ebben az időszakban a leggyorsabb a sejtosztódás, az embrió testtömegének több ezerszeresét éri el néhány hét alatt és ekkor a legérzékenyebb az ártalmas külső hatásokkal szemben, mint például magas testhőmérséklet, egyes gyógyszerek, kémiai anyagok, sugárzások fertőző betegségek stb.
A fogamzásra történő felkészüléskor a cél az, hogy minimálisra csökkentsünk minden olyan veszélyt, mely a terhesség normális élettani menetét megzavarhatja, ezáltal az embrió és később a magzat, majd a megszületés után az újszülött egészségére bármilyen káros hatással lehet.
A családfa vizsgálatával tisztázhatók az esetleges öröklődő rendellenességek, melyek speciális vizsgálatokat tehetnek szükségessé a terhesség alatt. Ugyancsak fontos a korábbi terhességek, szülések után felismert genetikai betegségekről, fejlődési rendellenességekről tudni (mivel ezek hasonló vizsgálatokat igényelhetnek), hogy ismételt előfordulásukat elkerülhessük.
Ez egy speciális szűrő jellegű nőgyógyászati vizsgálat. Főként három célja van:
A nemzőképesség ellenőrzése a megszakított érintkezés útján nyert ondó laboratóriumi vizsgálatát jelenti.
Többek között vizsgáljuk az ondó mennyiséget, a spermiumok számát, morfológiáját, mozgékonyságát.
Amennyiben nincs akadálya a gyermekvállalásnak, 1-3 hónapos felkészülési idő következik.
A fejlődő embriót és magzatot számos (főleg vírus) fertőzés veszélyezteti. Egyes korábbi vírusfertőzések életre szóló védettséggel járnak, mások ismételten képesek megbetegíteni az anyát. A kockázat megállapítására törekszünk az anya vérében lévő ellenanyagok kimutatásával, adott esetben védőoltás beadására is lehetőség van.
Folsav tartalmú multivitamin készítményekkel kivédhető a fejlődési rendellenességek egy jelentős hányada (elsősorban a nyitott gerinc és a koponyahiány).
Nagyon fontos azonban a megfelelő életmód és táplálkozás kialakítása, mert alapvetően ezzel fokozható a szervezet ellenálló képessége.
A három hónapos felkészülés alatt, a reggeli ébredési hőmérséklet mérésével (ugyanazzal a hőmérővel, minden reggel, ugyanabban az időpontban, szájban, vagy hüvelyben, esetleg végbélben mérve) meghatározható a tüszőrepedés időpontja, a ciklus termékeny időszaka. Amennyiben az ébredési hőmérséklet három héten túl mérve is magas marad, és a következő vérzés kimarad, érdemes elvégezni az otthon is használható terhességi teszteket.
A fogamzást követően koraterhességi ultrahang-vizsgálatot javaslunk a méhen kívüli terhesség kizárása és a pontos terhességi kor megállapítása céljából.